Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Melyik könyvről van szó?

Adott egy 20-30 közti nő, aki felkerül a nagyvárosba. Ott valamilyen kínos helyzetbe kerül, amikor észrevesz egy férfit, aki korban hozzáillő, sármos, izmos, kékszemű, sötét hajú, elegáns, tekintélyt parancsoló, udvarias, stb. A férfiről később majd kiderül, hogy iszonyatosan gazdag is, és az ágyban is olyan képességei vannak, mint egy emberfeletti lénynek. (Csak hogy az átlagember amúgy teljesen normális képességeivel ne legyen majd elégedett az olvasó...

A pasinak egész véletlenől pont a főhősünk jön be, de a nő megtudja, hogy a pasinak eddig minden nő csak egyszeri szexhez kellett, aki pedig hosszabb távon is mellette volt, azzal nem feküdt le. A pasi udvarol, a nő ellenáll, undok vele, de legbelül mégiscsak kívánja. A pasinak ez tetszik és emiatt tovább nyomul. (Mintha a pasiknak ez tetsze és nem a kedvesség...) A nő sorozatosan ellentmond neki, a pasi folyamatosan nyomul, majd egyszer a pasi már nem bírja tovább és az ellentmondás ellenére is megcsókolja. (Amiért az életben amúgy már a nők feljelentenék, és lecsukatnák erőszakért...) A nő először ellenkezik, végül visszacsókol.

Persze van egy barát is, aki óvja a pasitól a főhőst és információkat szolgáltat. Aztán mégiscsak kialakul egy románc, a pasi folyamatosan bókol, drága ajándékokkal halmozza el, jó éttermekbe járnak, szép helyszínekre mennek, ami az átlagember számára elérhetetlen. (Csak hogy csorogjon a nyálunk és lehessen mondani a saját partnerünknek, hogy bezzeg te, miért nem...) A nő persze sokszor ellenkezik, kamuzik, hogy nem ér rá, stb. de a pasi mindent benyel, mintha nem is lenne más nő a világon. 

Elmélyül a kapcsolat, a pasi olyanokat tesz, amit a korábbi nők nem kaptak meg, megváltozik a főhős kedvéért, és kiderül, hogy a lakásába még más nő nem is járt, ő az első akit felvisz, aminek a főhős persze nagyon örül.

Aztán jönnek a pletykák, a félreértések sora, kiderülnek sötét titkok a múltból, mindenféle intrikák, még egy féltékeny nő is bekavar, végül valamilyen félreértésőből a nő szakít a pasival, de belül azért őrlődik és vágyik rá. 

Mígnem végül kiderül, hogy csak félreértés volt az egész, (a pasi persze bocsánatot kér), és újból egymásra találnak. A pasi megjavul, már csak a főhősünk kell neki, más nőre rá sem néz. Mindenki a főhőst irigyli, róla szólnak az újságcikkek.

És boldogan élnek míg meg nem halnak.

És a válasz a címben feltett kérdésre:

Mindegyikről

0 Tovább

Feltételezhető, hogy a havi elszámolásokkal is csalt az Alexandra

Sorra dőlnek ki az újabb csontvázak a szekrényből, ahogy a felszámoló meg akar szabadulni a bizományosi készletektől.

Úgy néz ki ugyanis, hogy a könyvkiadók felé ki nem fizetett 3-4 milliárdos számlatartozás könnyen lehet ennek akár a duplája is, ha kiderül, mennyi könyvvel nem tud elszámolni a Könyvbazár Kft. 

A könyvszakmában régóta szóbeszéd volt az, miszerint a Könyvbazár Kft. a havi bizományosi elszámo­lá­saiban nem a teljes fogyást tünteti fel, hanem csak annak egy részét, így a számlázandó mennyiség és összeg is kevesebb, ezzel pedig anyagi haszonszerzés miatt jelentősen megkárosítja a kiadókat. (A könyveket eladják, azt azonban nem jelentik le, így a kiadó nem tudja kiszámlázni, a bevétel pedig teljes egészében megmarad a kereskedőnél. A hiány pedig csak akkor derül ki, ha teljes visszárut kér a kiadó, ami eddig csak nagyon ritkán fordult elő.) Ezen állítás azonban csak akkor nyerhetett bizonyosságot, ha megtörténik a teljes visszáruzás és kiderül, hogy a kimutatott készletet valóban nem tudják visszaszolgáltatni. Ez történik mostanában meg, így sorra derülnek ki, hogy a Könyvbazár Kft. által az utolsó elszámolásban kimutatott és a visszáruzott készlet közt bizony igen jelentős a diferencia. Ellopták a boltban? Persze lehetne ezt is mondani, csakhogy ennyit nem lehet ellopni. Legalábbis a boltból a színes szoknya alatt semmiképpen sem. Ráadásul nem egy-két hónap alatt, mert ugye a 2016. decemberi zárókészlet papíron még kimutatta a létezését. Az eltérés pedig igen nagy mértékű, vannak olyan kiadók, ahol mindez megközelíti a teljes készlet felét is. Logikus tehát, hogy a hiány csakis szisztematikusan képződhetett és valamilyen úton mindehhez a papírokkal is aládolgozhattak. Az alexandra az elszámolásokkor sima Excel táblát küldött a kiadóknak, azok sosem kaptak hiteles riportot semmiféle nyilvántartó programból. Az execel tábla pedig sokmindent elbír, oda bármit be lehet írni. És hogy mi az igazság, az gyaníthatóan már sosem derül ki.

De ha valakinek van más ötlete is, az ne tartsa magában.

0 Tovább

Alexandra újjászületés a kiadók cserbenhagyásával

Lassan egy éve, hogy kiderült, fizetésképtelen az Alexandra, a könyvkiadók bukják a bizományba beszállított és már eladott könyveik árát. 
Most azonban új szelek fújnak. Pontosabban ezt akarják elhitetni az átlagemberekkel. Rengetegen kaptak ugyanis e-mailt mostanság miszerint:

„Köszöntünk az Alexandra könyvesboltok újjászületése alkalmából! Azt hitted, megszűnt az Alexandra? Nagyon is él és jobbnál jobb ajánlatokkal vár.”

Csakhogy ez csak a látszat. A könyvbirodalom nagyjából 3,5 milliárd forintos tartozását ugyanis a mai napig nem fizette ki a kiadóknak, akik közül nagyon sokan már csődbe is mentek, de a többiek is nehezen heverik ki a meglopásukat. Matyi Dezső az Alexandra könyvbirodalom "királya" ugyanis azzal védekezik, hogy ő azért nem tud fizetni, mert neki sem fizet egy másik cég. A probléma ezzel csak az, hogy az a másik cég is az ővé, és annak idején állítólag pont ő irányította el a pénzeket saját további vállalkozásaihoz, ami miatt fizetésképtelenné vált a Könyvbazár Kft. És mivel a 3,5 milliárd forintnyi tartozást egy 15 millió forintos törzstőkéjű cégben hozta össze, nem kell sok matek ahhoz, hogy rájöjjünk, a kiadóknak esélyük sincs arra, hogy az eladott könyveik árát megkapják. (Pontosabban csak a felét, mert az árrés átlag 50% volt.) A pénz persze Matyi többi vállalkozásában megvan, mert például az Európa kiadó jogdíjaira, Matyi Bianka kölcsönére, stb. azért mégiscsak jutott. Tehát ha akarnának, tudnának fizetni. De minek...

Persze a mostani e-mail után hihetnénk, hogy ez csak a múlt, hiszen újjászületik az Alexandra. Hurrá. Újra működik a webáruház, (igaz szinte semmi sincs, mert a kiadók nagy része már nem szállít nekik), és nyitva vannak a boltok egy része is Alexandra néven. Csakhogy ezeket most egy bizonyos Bookangel Kft. üzemelteti, aminek ugye semmi köze a Könyvbazár kft.-hez. (Az, hogy a webáruház legalján lévő impresszumban üzemeltetőként ugyan a Bookangel Kft. szerepel, viszont címként a tartozásokat felhalmozó Könyvbazár Kft. volt címe, 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő u. 1. van feltüntetve, amely viszont a Bookangel Kft. cégadataiban sem székhelyként sem telephelyként nincs bejegyezve persze nem számít.)

Szóval ha az érdekek azt kívánják, akkor az Alexandra ugyanaz, mint régen, újjászületik, megújul, meg minden happy, de ha fizetni kell, akkor ez valahogy mégsem ugyanaz. 

Logikusan gondolhatnánk, hogy egy olyan weblap, amely az elmúlt években több millárd forint forgalmat bonyolított, biztosan nagyon sokat ér,  és ebből fedezhetők a tartozások. Mindemellett pedig ott van az Alexandra márkanév, amely szintén jelentős értéket képvisel, és aminek értékét azon kiadók építették fel, melyeknek most Matyi Dezső tartozik, és amelyet most szintén a Bookangel Kft. használ. De ez valahogy most mégis sumák módon ahhoz a Bookangel Kft.-hez került, akik pár hónapja még azzal indokolták a 60 napos fizetési határidő igényüket, hogy nincs tőkéjük finanszírozni a boltokat. (Mondjuk az is már eleve felháborító, hogy ezt a kiadók pénzéből teszik, de azt méginkább érdekes lenne tudni, hogy miként és mennyiért került a Bookangel Kft. kezelésébe a weboldal és a márkanév.) Aztán ott a pécsi raktárbázis, ami EU-s támogatással épült, és értéke legalább ötszöröse a tartozásnak. Elméletben van minden, Matyi Dezső részéről még állandó ígérgetés is, csak sajnos pénz nincs. Mert hiába köthető Matyi Dezső nevéhez nagyjából hatvan Kft., azok mind külön vállalkozások, és hiába irányítja őket egyazon személy, hiába vándorolnak egyikből a másikba átláthatatlanul a pénzek, a tartozás valahogy mégis csak abban a cégben marad amelyik a kiadókkal áll szerődésben. Nem tudom hány országban lehet ezt megtenni Magyarországon kívül, de nálunk úgy látszik meg lehet, és nem csak hogy büntetlenül, de még fölényesen kigúnyolva, lekezelve azokat, akiknek tartozik. Csak a hülyék (meg a hatóságok) nem látják, hogy mekkora összejátszás, fedezetelvonás, vagyonkimentés folyik itt.

És a hab a tortán: A kiadók segítséget kértek az államtól, mert tényleg óriási a baj. Nem alamizsnát, nem ingyenpénzt, hanem a törvényes és nem szemethúnyó hatósági eljárást mellett azt, hogy az állam hajtsa be a követelést, esetleg vásárolja fel tőlük. Illetve azt, hogy a könyv mibenlétét (áru vagy szolgáltatás) határozza meg egyértelműen, hogy a NAV ne büntethesse saját szája íze szerint a kiadókat. Gondolom kitalálják a választ: Nincs pénz. (Ez sajnos kultúra, nem foci és nem hoz szavazókat sem.) Nincs pénz még arra sem, hogy állásfoglalást adjanak egy adóügyi kérdésre.

Ezek után a jóérzésű olvasó nem vásárol az Alexandránál könyvet, mert tudja, hogy ez nem az a becsületes cég, akinél a pénze jó helyre kerülne.

7 Tovább

könyves

blogavatar

Hírek és szösszenetek könyvekről, könyves eseményekről.

Utolsó kommentek